A Mekong-delta, amely sokáig a Khmer Királyság része volt, most már Vietnám déli régiójának a motorja. Vég nélküli folyói, vízfolyásai és csatornái olyan élettel teli világot alkotnak, mely megszámlálhatatlan lakóhajónak, vízi-piacnak és csónaknak ad otthont. Egy hatalmas idilli táj, mely a zöld millió árnyalatával van tarkítva.

A tibeti forrástól indulva a Mekong számtalan kanyarulatot maga mögött hagyva Vietnám legdélebbi pontján ömlik a tengerbe. Ez a hatalmas terület – melyen a Mekong ezer és ezer kis ága a tenger felé nyújtózkodva életet lehel a földbe – a világ legbőségesebb rizstermésével ajándékozza meg az emberiséget.

Reggel 4:30-kor szólalt meg az ébresztőnk. Elég kialvatlanok voltunk, mert előző este érkeztünk meg a városba a többórás repülőút, a Saigon-i taxizás és a 4 órás buszozás után.

Persze választhattunk volna egy szervezett csoportos utazást is (azt nem szeretném itt ecsetelni, hogy milyen szervezett túrák vannak Ho Chi Minh városból a Mekong úszópiacain való részvételhez), de nem, mi kalandorok vagyunk. És egyébként is kaptunk egy jó tippet Can Tho városában szállásra, ahol a házinéni, Miss Ha megszervezte az egynapos kirándulásunkat is egy igazi vietnámi háborús veterán bácsival. E-mailben egyeztettem le vele egy héttel az indulás előtt a szobát és a mekongi csónakázást is.

Can Tho egy kicsi városka Vietnám déli részén, Saigontól kb. 160 km-re délnyugati irányba. A városba busszal érkeztünk, amiről ITT olvashattok. A buszállomás a város szélén van, onnan ingyenes minibuszok szállítják az utasokat a megadott címekre. Az állomás várójában kell bejelentkezni a minibuszra.

Reggel 5 órára volt megbeszélve a találkozó a pici szállás recepcióján a túravezetőnkkel. Akkor Miss Ha már 2 kávéval és 2 palack vízzel várt minket. Sajnos elég borongós reggelre ébredtünk, az előző este is esett az eső és nem számítottunk a továbbiakban sem a legjobbakra.

 

Úszópiac

Lesétáltunk a folyóhoz, ahol már várt minket királyi színben pompázó rozoga csónakunk a kapitányunkkal. Behuppantunk és elindultunk déli irányba a Can Tho folyón, mely a Mekong egyik mellékága. Nagyjából 4 km lassú hajnali imbolygás után megérkeztünk a Cai Rang úszópiachoz, ahol már kora reggel nyüzsgött az élet és a piacosok terebélyes hajóikról kínálták portékájukat. Itt aztán lehetett nagy tételben vásárolni! A hatalmas tutajra emlékeztető hajók némelyike szinte süllyedésig volt pakolva földi javakkal.

 

A hajókra egy hosszú, az égbe magasodó ágra van felfüggesztve egy-egy darab a kínált áruból – így lehet tudni, hogy mit-hol lehet megvenni. Van, aki csak egyfajta zöldséget/gyümölcsöt árul, de olyan is akad, aki akár 7-8 félét is. A kínálat eszméletlen, a krumplitól és répától kezdve a mangón keresztül a büdös dorianig mindenfajta zöldséget és gyümölcsöt kapni lehet. Ezek a hajók pedig nemcsak úszó árusbódék, hanem lakóhajók is egyben.

 

Miután részesei lehettünk ennek a hajnali adok-kapok kalandnak és elfogyasztottuk a kávénkat, áteveztünk egy turistásabb helyre, ahol kicsiben is lehetett boltolni. Ott beszereztünk magunknak egy kis friss, mézédes ananászt és banánt, illetve egy-egy kókuszitalt, majd továbbálltunk. Ekkor már elkezdtett kitisztulni az ég és végre felfedezni véltük a nap melegítő sugarait!

 

Rizsfeldolgozó

Következő állomásunk a Sáu Hoài rizsfeldolgozó kisüzem volt, ahol rizstésztát és rizslapokat gyártanak. Az üzem a folyó egy keskeny ágának a partján található.

Érdekes volt szemlélni, ahogy készül az egyik kedvenc tésztafélém. Semmi más nem kell hozzá, mint rizsliszt és egy kis víz. Na meg persze tűz és néhány eszköz. Néha adnak hozzá tápióka- vagy kukoricakeményítőt, hogy feljavítsák a tészta szerkezetezetét.  A friss tészta gyorsan romlik, így amennyiben a boltok polcaira szánják, kivonják belőle a vizet és kiszárítják.

Vettünk egy zacskó friss tésztát, mert miért is ne. “Besegítettünk” a készítésébe, úgyhogy nagyon a magunkénak éreztük. Később vettünk hozzá egy kis szószt és azzal majszolgattuk amikor kedvünk szottyant. De tény, szűk egy hét után sajnos ehetetlenné vált és ki kellett dobni.

Túránkat egy csatornán folytattuk. Buja növényzete, ami tényleg a zöld végtelen árnyalatában pompázott, elkápráztatott bennünket.

 

A kókuszpálmák és a banánfák hatalmas levelei és más, számomra ismeretlen növények lombozata lezseren csüngött a zöldes-barnás víz fölé, sok helyen majdnem eltorlaszolva utunkat. Igazán vadregényes volt az élmény. Amikor épp át lehetett kukkantani a növényzeten, végeláthatatlan riszföldek látványa fogadott minket.

Anakondafarm

Egy anakondafarmra igyekeztünk. Egy olyanra, melyen egyrészt tenyésztik ezeket a pikkelyes hüllőket, de akár befogott példányok is kerülhetnek oda. Bőrüket haszonszerzés céljából feldolgozzák és eladják a bőriparban, húsukat pedig elfogyasztják. Érkezésünkkor két hölgy épp a kígyóhúst tisztította és aprította a parton – szép fogadtatás volt. A hagymából ítélve ébédre készültek.

 

Itt ismerkedtem meg az igazi vietnámi pottyantós WC-vel is – beszéljen a kép magáért…

 

Ebéd

Mivel a kígyófarm látogatása után ugye a külföldi megéhezik, hiszen annyira gusztusos dolgokat tapasztalt a farmon, ezért elvittek mindet ebédelni egy bájos kis helyre. Egyértelműen turistáknak fenntartott étteremről volt szó, de ez cseppet sem zavart minket, mivel a látogatásunk során szinte más nem tartózkodott ott.

Besátáltunk a kapun majd végigmentünk egy ösvényen, aminek a két oldalán illatosnál illatosabb gyümölcsfák és virágbokrok kísértek minket a kert végében lévő vendéglőbe. Körbejártuk a csodás kis kertet, melyben egy halastó is helyet kapott. Túravezetőnk rá is beszélt minket egy halételre és mivel imádjuk a halat, gondoltuk, megkóstoljuk helyi kivitelben. Hát mindenre számítottunk, de arra nem, amit láttunk. A hal ugyanis a helyi tóból egyenesen a forró olajjal teli wokban landolt. És ezt most teljes mértékben szó szerint értem. Kifogták a halat a tóból és egyenesen úgy, ahogy volt, pikkelyestül, belestül, mindenestül beledobták a forró olajba és megsütötték.

Egészben tálalták, a tűzforró olaj hatására a pikkelyek felkunkorodtak és szilárd, ropogós állaguk lett – elvileg ez a pikkely egy delikátesz és nyugodtan fogyasztható. A hal mellé hoztak rizstésztát, friss zöldségeket (paradicsom, uborka, babcsíra, saláta és más zöldek, köztük menta is). A hal húsát a zöldségekkel és a vékony tésztával együtt rizslapba tekertük és szójaszószba mártogatva fogyasztottuk – ez egyébként az ún. nyári tekercs egyik változata (a híres tavaszi tekercs ama verziója, ami nincs kisütve). Miden alapanyag egészen friss volt, a zöldségek ropogósak, a hal omlós és puha, picit édeskés hússal. Meg kell mondjam, fantasztikus kulináris élény volt!

 

Can Tho városi piac

Az ebédünk után elindultunk hazafelé a csatornákon keresztül, majd utunk a városi piacnál ért véget. Egy igazi ázsiai piac, ahol mindent árulnak, még élő békát is – természetesen nem akváriumba valót, hanem fogyasztásra. És meg kell mondjam, az utunk során megkóstoltuk és isteni finom volt! Nem csoda, hogy annyire szeretik a békát Vietnámban!

A csodás élményekkel teli nap után, ami fárasztó is volt egyben, visszatértünk a Futabus kényelmes járatával Ho Chi Minh városába. Villámlátogatás volt ez a Mekong deltájához, de nagyon megérte minden egyes percét. Na meg persze azért árát is. Az egész napos túra ugyanis 25 USD/fő volt csupán.