Utazás csecsemővel autóval

Mielőtt megszületett a kislányunk, elég sokat utaztam. Egyrészt a munkámból kifolyólag voltam távol és ilyenkor igyekeztem összekötni a kellemeset a hasznossal (pl. maradtam az adott helyen hosszú hétvégére), másrészt pedig előszeretettel használtam ki minden adandó alkalmat és olcsó regjegyet arra, hogy ne otthon töltsem a szabadidőmet.

 

Még a bulizgatós, utazós, szingli éveim alatt eldöntöttem, hogy ha nekem egyszer gyerekem lesz, nem szeretnék otthon ülő anya lenni, a gyereket vinni fogom, ahová csak tudom. Tisztában vagyok azzal, hogy erről (mint minden más babával kapcsolatos témáról) megoszlanak a vélemények. Én azt a tárbort erősítem, akik abban hisznek, hogy  a gyereknek ott jó, ahol az anyukája van. De ezt még kiegészíteném azért azzal, hogy nem árt, sőt szerintem az a meghatározó, hogy az anya jól legyen ott, ahol van. Mert ülhet otthon az anya a 4 fal között, de ha ő ettől boldogtalan (itt most nem térnék ki a postpatrum depresszióra), az bizony hatással lesz a porontyra is. És persze, a gyereknek kell a rutin (bár ettől a szótól a hideg futkos a hátamon), de rutint bárhol lehet tartani, nem kell ahhoz mindig az otthon 4 fala. Szóval ha anyát az teszi boldoggá, hogy kiruccan, akkor menjen, élvezze és mutassa meg a világot a gyerekének is!

A gyermekágyi időszakot, az első 6 hetet az otthon melegében töltöttük hármasban és nagyon élveztem ezt a számomra lelassult tempót, amit az újszülött babám diktált. Azt nem mondom, hogy minden pillanata gyaloggalopp volt, de összességében gyönyörűnek éltem meg és a szívem telis-tele van, amikor visszagondolok rá. Ugyanakkor alig vártam már az első hosszabb utunkat, egyrészt mert kíváncsi voltam, hogy B hogy fogja viselni, másrészt (tüzetesen bevallom) már nagyon mehetnékem volt. Mivel a szüleim 2 óra autóútra laknak tőlünk, számomra természetes volt, hogy az első hosszabb utunk hozzájuk vezet majd.

Napokig készültem rá, jegyzeteltem, hogy milyen ruhából mennyit pakoljak, hány pelenka fog kelleni, szépen sorban raktam ki a komódra a babadolgokat (popsikrém és popsitörlő – amit aztán idővel elhagytunk, gyógyszertári olíva olaj – azzal tisztogattam a porontyom bizonyos részeit, hajkefe, körömvágó készlet…). Eléggé rápörögtem, bár szerintem minden újdonsült szülő hasonlóan extázisba esik, amikor a babája első útjára készül. Pedig még mantráztam is magamban, hogy sebaj, ha valamit elfelejtünk, manapság szinte bármit bármikor meg lehet vásárolni és improvizálásban és problémamegoldásban is elég jó vagyok. Ennek ellenére serényen pipáltam ki a papírfecnin azokat a tételeket, amiket már elkészítettem, nehogy véletlenül valami otthon maradjon. Szerencsémre a babóm anyatejes volt, nem is cumizott, szóval az etetéshez és megnyugtatásához szükséges dolgok (érts a két cickóm) szó szerint mindig kéznél (és szájnál) voltak. De persze “az ördög sosem alszik” jelszóra azért bepakoltam 2 cumit, 1 cumisüveget és 1 doboz tápszert, mert hátha… És voltak dolgok, amiket duplán vittem, hogy a nagyszülőknél is legyenek, mert a terv az volt, hogy ha minden jól alakul, én kb. 2 hetente hétvégén otthon (Azért otthon, mert nekem az is otthon. Ez meg itthon. Vagy fordítva. Épp attól függően, hogy az adott pillanatban hol tartózkodom. De ez egy teljesen másik történet) leszünk a gyerekkel.

Egy 6 hetessel utazni számunkra egy álom volt. Lehet, hogy tényleg csak hatalmas mázli, hogy B sosem volt különösebben nyűgös, sem hasfájós, elég jól aludt (nem, nem aludta át az éjszakákat, volt, hogy órákat virrasztottam vele amíg sikerült visszaaltatnom, de tisztában voltam azzal, hogy a földi életük elején a babák nem tudják megkülönböztetni a nappalokat az éjszakáktól), amire az autóban való utazás rásegített (mint oly’ sok gyereknél általában). 6 hetesen a bébik a nap nagy részében még alszanak (esznek és piselnek-kakilnak), szóval alapból nem voltunk túl nagy kihívás elé állítva. Az első út után viszont valóban szinte 2 hetente tettük meg a távot és sosem volt különösebb problémánk. Volt néhány eset, amikor útközben pelenkát kellett cserélnünk, vagy esetleg megálltunk szoptatni, de ez nem okozott sem nekem, sem pedig a férjemnek extra stresszforrást.

Aztán kitaláltuk, hogy azért az egész nyarat mégsem kéne itthon tölteni a legnagyobb kánikulában a városban aszalódva, meg ugye szegény babának is jól fog esni kiszabadulni a panel forró fogságából, és hát a nagyszülőknél sem lebzselhetünk állandóan (bár anyukám nagyon adta volna), így eldöntöttük lesz, ami lesz alapon, hogy kiruccanunk Horvátországba. Összességében egy 6-7 órás út elé néztünk, de szerencsére férj zalai családi szálai lehetővé tették, hogy egy éjszakát eltöltsünk a Kis-Balaton szomszédságában, így máris jobban festett az összkép a hosszú autóutat illetően. S mivel a gyerek keresztszüleivel utaztunk, akik hozták Jana kutyájukat, ezért útközben többször (kb. óránként) megálltunk pihenni, hogy az eb szükségletei maximálisan ki legyenek elégítve. Nem, nem az embergyereké. A kutyagyereké 🙂 Mivel 5 hónaposan a mi gyerekünk még egész jól aludt és nagyon bírta továbbra is az autóutakat, így különösebb megrázkódtatás nélkül telt az oda- és visszaút is. Annak ellenére, hogy azért egy cseppet tartottunk a hazafelé utazástól, mert azt már éjszakázás nélkül tettük meg, de így is csak néhányszor kellett megállnunk egy gyors szoptatás, pelenkacsere és nyújtózkodás erejéig.

Na de mit is pakoltunk erre az útra a kis gyöngyszemnek?

Az alapvető dolgok mellett, amik egy pelenkázó táskában is megtalálhatóak, természetesen annyi ruhát, amennyi 1 hónapra is elég lett volna neki. Annyi játékot, amennyit 2 hét alatt sem tudott volna megunni.

Ha már játék és adott egy 5 hónapos gyerek, aki még csak nem is kúszik (spoiler: Horvátországban a balkonon kezdett el kúszni, amikor az apukájával krumplit pucoltunk a vacsorához. A gyerek annyira  felspannolt lett a kaja láttán, hogy egyből meg akarta kaparintani magának a nyers zöldséget), úgy véltem, szükség van a játszószőnyegére, anélkül sehova, mert ugye hova rakom majd, hogy biztonságban legyen és ne is fázzon meg? Ágyról/kanapéról már rég legurult, így hát maradt a föld, de az mégsem adja, hogy csak úgy a kemény, hideg felületen szórakozzon (szórakoztassuk). Szóval játszószőnyeg összehajt és bepakol. Ez egyébként kifejezetten jó döntés volt, mert nemcsak a ded alatt vettük hasznát, hanem felállítva klímaterelőnek is használtuk, de az egy másik sztori lenne.

Ha már tengerparti utazás, vettünk B-nek külön erre az alkalomra úszógumit (olyat, amiben hasal, mert a még az önállóan ülni nem tudó gyereket nem akartam ülős úszógumiba rakni, de most nem megyek bele a miértjeibe mélyebben, egyszerűen nekem az úgy nem logikus) és egy összecsukható kismedencét is, Decathlonosat (nem, ez nem a reklám helye, de tényleg fasza a cucc, mert nem kell felfújni), hogy majd abba merünk finom, sós tengervizet és a gyermek boldogan fog benne lubickolni és pancsolni. Természetesen nem lubickolt a kis medencéjében, még csak elő sem szedtük (annak ellenére, hogy tényleg egy jó cucc). Az úszógumit viszont kihasználtuk, vele együtt egy kis műanyag bálnát is bevittünk a vízbe, hogy B-nek legyen társasága rajtunk kívül. Az motiválta őt a rúgkapálásra, mert természetesen el akarta kapni, mint Tom Jerryt.

Vittünk egy napsátrat is, azt a 2 másodperceset, amit aztán egyszer SEM használtunk a strandon, csak a lakás nappalijában bontottunk szét, de nem sikerült megfelelően összecsukni és azóta is abban az összepréselt pozícióban várja a sorsát a szekrény mögött. Egyébként a sátor egy nagyon hasznos eszköz, főképp ha árnyéknak nyoma sincs a parton, de nekünk mindig szerencsénk volt ilyen szempontból, szóval ezért nem volt bevetésen (nem, nem a bénázásunk miatt).

Fürdőruhából, mosható úszópelenkából és kalapból szintén vagy 8 különfélét pakoltam, mert hát mi van ha az egyik nem kényelmes, vagy nem takarja eléggé vagy mittudomén. És természetesen 2 strandtörölköző mellé még bekerült a köpenye is, amit szintén nem használtunk végül. Tanulság: nem kell annyi cucc!

Azonban a legeslegfontosabb kellék egy tengerparti nyaralásnál, ami a ‘must have’ lista abszolút legelején van nálam, az a naptej. Ezen belül is én a fizikai naptejre esküszök (mi a  Wooden Spoon-t használtuk) babáknak, ami lényegében egy védőréteget képez a bőr felületén, nem pedig felszívódik a bőrébe a különféle, sokszor nem túl egészséges összetevővel együtt.

És ami egy baba számára teljesen elengedhetetlen bármikor, bárhol, az a pelenka. Erre külön szeretnék kitérni, mert ugye említettem fentebb egy szó erejéig a mosható úszópelenkát. Nem volt elírás, és ráadásul nemcsak úszópelenkát használtunk moshatót, hanem alapból mosiztunk B 3 hónapos kora óta. Ez ugye azt jelenti, mint ahogy a nevében is benne van, hogy ezeket a pelenkákat mosni kell. Így azt gondoltam, hogy ez egy kihívás az utazás során, de nagyobbat nem is tévedhettem volna. Igazából egy dologra kell figyelni, mégpedig arra, hogy olyan szállást foglaljunk, ahol lehet mosni a pelenkákat. A mosik mellé pedig nem árt bekészíteni egy marhaepe szappant, mosószert és egy kis folttisztító sót, de egyébként ugyan annyi energiát vesz el utazás közben is a mosizás, mint otthon (tőlem pl. nem sokat, és mivel a gyerek apja is partner benne, ezért feleződik a ráfordított idő és energia).

Jaj, és ott volt még a babakocsi is, az a jó nagy mózeskosaras, ami elfoglalta majdnem az egész csomagtartót, de mivel csak hárman utaztunk az autóban, igaz, felpakolva, mint a zsibvásárosok, azért elfértünk egész kényelmesen(?).

Hát mi ezekkel a cuccokkal (plussz a sajátjainkkal) jelentünk meg minden áldott nap a strandon. Még jó, hogy csak 5 napra ruccantunk ki.

És persze az utazóágy. Az utazóágyról majdnem elfeledkeztem (azt nem vittük a strandra). Talán mert az volt az első és egyelőre egyetlen alkalom, hogy szükségünk volt magunkkal vinni. “Fun” fact: egyáltalán nem kényelmes cipelni, nagy helyet foglal, nehéz és ráadásul első blikkre baromira kényelmetlennek tűnt. Amit viszont elfelejtettem hozzácsapni, az a lepedő volt, de abból gyorsan beszereztem egyet (amikor még Zalában voltunk) a Marketplace-ről.

Amit én alapból teljesen feleslegesnek tartottam vinni, az a baba fürdőkád. Beálltunk szépen a kislányommal a zuhany alá és így meg is oldottuk a tisztálkodást.

Ilyen volt a mi első utazásunk a babánkkal.

Aztán B 7 hónapos korában újra Horvátország felé vettük az irányt. Na, ekkor más kihívások elé néztünk, ugyanis a szüleimmel együtt utaztunk és a költséghatékonyságot előtérbe helyezve úgy döntöttünk, hogy 1 autóval ruccanunk ki 5-en: 4 felnőtt és egy bébi (akinek még mindig rengeteg cucca volt). Mivel a dednek ekkorra már nagyon kezdett kinyílni a világ és sokkal több minden érdekelte, mint 2 hónappal korábban, plusz ehhez társult még az is, hogy napközben kevesebbet aludt és elég izgága lett, kellett neki egy új autósülés, ami kényelmesebb, mint a pici babahordozó, cserébe viszont jóval nagyobb a helyigénye, ami a 2 hátsó ülésen helyet foglaló felnőttnek egy röpke 7 órás út alatt egyáltalán nem kényelmetlen. Áááá, dehogy is!  És ha már hosszútávú befektetésről beszélünk a gyerekcuccokba, vettünk egy új babakocsit is, amit kb. egy kézipoggyász méretűre össze lehetett csukni, így nem foglal túl nagy helyet a csomagtartóban, legalábbis nem akkorát, mint a kétrészes mózeskosaras. A helyre pedig szükség volt, de nagyon.

 

Az előzőekből tanulva most már egy picit okosabban pakoltam és mivel szeptember vége volt, így nem készültem strandcuccokkal és extrém mennyiségű ruha sem került az utazótáskába. Pluszban néhány vastagabb holmit raktam be, hogy a hűvösebb, esősebb napokon (jósolták őket) is fel tudjuk rendesen öltöztetni. Ami viszont ekkor is életet mentett, az a játszószőnyeg volt, ami már útközben előkerült egy parkoló félreeső részén, mert a gyereknek kellett a mozgástér, így szépen kiterítettük a műanyag kárpitot és hagytuk, hogy B picit kimozogja magát rajta. Ezt a visszaúton szintén eljátszottuk. Játékot vittünk dögivel, mégpedig azért, hogy az úton is szórakoztassuk a kisasszonyt, amit kellett is, mert nem aludt már annyit, mint 2 hónappal előtte. Olyan csodás, hogy milyen gyorsan változnak, fejlődnek ilyen pici korban 🙂

Ezennel az utazóágy is otthon maradt, de bekerült egy újdonság, mégpedig az etetőszék, De nem ám arra a nagy etetőszékre kell gondolni. Léteznek nagyon praktikus összecsukható, nagyon kompakt etetőszékek, amiket a konyhaasztalra lehet rögzíteni. Szerintem ez az egyik legjobb találmány gyerekeknek, viszont csakis már önállóan ülni tudó babáknál ajánlott használni. Alapból nem vásároltam üveges kajákat a kislányomnak, de nem szerettem volna pürésítéssel tölteni az időmet a nyaraláson, így összeválogattam egy jó nagy csomagot gyümölcsös és zöldséges pürékből (amiknek kb a fele a kukában landolt, mert a kisasszony nem volt túlságosan oda alapból a sűrű, folyékony állagokért), amiket még helyben azért kipótoltunk, és vittünk 2 kiskanalat is.

Összességében ez az utazás is a gyerek szempontjából stressz- és problémamentes volt és bármikor újra belevágnék.

Mondom én: boldog mama, boldog baba! 🙂