Ciprus, a szerelem szigete keleten – a kék lagúnák és fennséges sziklák világa (I. rész)
július 3, 2019
Az a mondás járja, hogy Ciprus a szerelem szigete. És milyen igaz! Átéltem és egész lényemmel átéreztem, hogy milyen szerelembe esni akkor és ott… Ezzel a kicsi szigettel, Ciprussal…
Ebben a parányi szigetországban minden megtalálható, ami egy csodás nyaraláshoz szükségeltetik: homokos tengerpartok, a türkiz és a kék összes árnyalatában pompázó öblök, melyeket különféle alakzatokat megformáló sziklák ölelnek. Mesés napfelkelték és naplementék, ínycsiklandozó ételek és történelmi örökségek. Hegyek és völgyek szelik át középen számos túraútvonallal, melyek közül jónéhány végén magasból zuhogó vízesések hűs árnyékában pihenhetünk meg. És a ciprusiak? Ők azok, akik valójában megszerettetik a betekintőkkel az országot. Vendégszeretetük, közelségük, emberségük, jókedélyük példaértékű és kívánom, hogy ragadjon át minden odalátogatóra!
2 barátnőmmel töltöttünk el Cipruson egy bő hetet és autóval jártuk be azokat a helyeket, amelyeket érdekesnek találtunk kelettől nyugatig.
Arról érdemes említést tenni, hogy miután a törökök 1974-ben elfoglalták az északi területeket, Ciprus szigetét 2 részre osztották (mélyebb történelmi elbeszélésekbe most nem mennék bele…). Jelenleg az északi a török, a déli pedig a görög rész. A kettő között húzódik az ún. Zöld Vonal (Green Line), mely lényegében egy olyan terület, amelyen az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Erői biztosítják a 2 nemzet közti nyugalmat. Ez a vonal átszeli a fővárost, Nicosia-t is.
Északon csak törökországi indulással lehet landolni, így nyilván sokan a déli, görög részre érkeznek. Igaz, hogy Nicosia a főváros, de nem itt található a 2 nagy nemzetközi repülőtér egyike sem, hanem Páfoszban (nyugat -a Ryanair repül ide fővárosunkból), a másik pedig Larnacaban (keletebbre – a Wizzair repül ide Budapestről). Én is két (+1) részben mutatom be, hogy melyek azok a helyek, amelyeket érdemes meglátogatni és mi hogy láttuk őket, illetve kiknek ajánljuk.
I. A keleti rész
A keleti részen, Larnaca-n túl, Ayia Napa vonzza üdülők százezreit évente. Ez a pezsgő város híres homokos strandjairól és az éjszakai életéről. Tőle keletebbre Protaras a nyugodtabb, csendesebb kisváros, ahol főképp a családosok érzik jól magukat, és azok, akik nem feltétlenül vágynak a hatalmas pörgésre. Protaras is azonban egyre jobban kezd kiépülni, így lehet, hogy hamarosan eléri Ayia Napa-t népszerűségben.
Strandolás
Számos homokos és sziklás tengerpart övezi a sziget ezen részét és úgy gondolom, hogy itt tényleg mindenki meg tudja találni a magának valót. Én őszintén szólva jobban kedvelem a köves-sziklás részeket, mert imádok snorkelezni, de Cipruson az is jó helyen jár, aki inkább a puha, homokos partokra esküszik. A szigeten rengeteg a fürdési/strandolási lehetőség, én viszont csak azokat a helyeket említeném, melyeket érintettük.
1. Sunrise Beach és Fig Tree Bay
Szállást az első 3 éjszakára Protarasba foglaltunk, azon belül is 2 perc sétára a Sunrise Beach-től. Őszintén szólva nem voltunk tőle túlságosan elragadtatva, mert már június első hetében is tömve volt az egész part, főképp oroszokkal lehetett találkozni és rengeteg volt a kisgyermekes család. Nem éppen egy olyan környezet, ahol úgy igazán ki lehet kapcsolni. Legalábbis én nem éreztem a csít. A finom, puha, homokos parton végig állnak a napágyak az ernyőkkel, melyeket darabonként 2,50 EUR-ért adnak bérbe egy egész napra.
Hasonló a helyzet a Fig Tree Bay Beach-en is.
Amennyiben kisebb öblöket célzunk meg, nagyobb az esély az intimitásra, talán egy fokkal jobb a Konnos Beach.
2. Nissi Beach
Ez Ayia Napa híres, nagyon lassan mélyülő strandja, ahol szintén rengetegen vannak, de egészen más a hangulata, mint a protaras-i partoknak. A beach bárból szinte egész nap DJ szolgáltatja a talp alá valót, így sokakat elragad a hangulat és alkoholmámorban fürödve élvezik a nap perzselő sugarait. Mivel itt a víz elég sekély, jókat lehet labdázni, frizbizni, de akár csak ázni a hűsítő türkiz vízben. A parttal szemben lévő dombra fel lehet mászni és aki már unja a tömeget, a domb tövében lévő szikás részeken lelhet egy kis menedékre.
Lehetőség adódik SUP deszka, vizibicikli és más vizijárgány kölcsönzésére is. Sőt, 20 Eur-ért drónfelvételeket is készíttethetünk magunkról. Csak győződjünk meg róla, hogy nem csinálunk magunkból teljesen bohócot, mint az a két fiatalember, akik ottlétünkkor (valószínűleg már kissé becsiccsentve) jó ötletnek találták ezt a lehetőséget és beálltak a kis repülő fotoaparátusnak pózolni, csak éppen a mozgáskoordinációjuk egy majoméhoz hasonlított. Egy olyan majoméhoz, ami 3 sör és egy kiadós napszúrás után a karjaival valami robotisztikus táncmozdulatokat imitálva hadonászik és közben össze-vissza lépked a zenére – ami a partról a vízbe behallatszik – csak éppenséggel teljesen figyelmen kívül hagyja a zene ritmusát.
3. Cape Greco (nemzeti park)
A keleti területnek a legcsodásabb része Cape Greco, amely lényegében egy nemzeti park egy félszigeten. 2 irányból lehet megközelíteni, vízről vagy a szárazföldről.
1) Vízről:
Ayia Napaból (fő kikötő) és Protarasból (Surise Beach) több hajó is indul naponta, melyek azon kívül, hogy végigsuhannak a vizen, meg-megállnak és fürdési lehetőséget biztosítanak a kristálytiszta vízben. Különféle társaságok és programok közül lehet választani, elég elsétálni a kikötőbe és végigjárni a kínálatot, majd befoglalni a kiruccanást.
2) Szárazföldről:
Nem árt, ha van ehhez egy autó vagy legalább valamilyen más motoros négykerekű, mert biciklivel betekerni az egészet a nyári hőségben elég nagy kihívás. Gyalog pedig egyáltalán nem ajánlott nekivágni a félszigetnek. Mi a kis bérelt autónkkal jártuk be kersztül-kasul, meg-megállva a legszebb részeknél:
Ayioi Anargiroi Church (kis görög templom)
A bájos kis templom mellett lépcsők vezetnek le a vízhez.
A barlangbúvárok kedvelt helyszíne ez, de bárki más is lemehet és belevetheti magát a habokba, akár valamelyik szikláról is.
Kamara Tou Koraka Stone Arch
The Blue Lagoon (Kék lagúna)
A Kék Lagúna túloldalán is érdemes körülnézni, a partot ölelő sziklák elég fotogénné varázsolják a helyszínt!
Sea Caves (Barlangok)
Azon kívül, hogy valami fantasztikus a látványa a sziklába mélyedő barlangoknak, az extrémebbek bele is vethetik magukat a türkizkék vízbe a sziklaorom tetejéről. Én sajnos nem álltam a kihívás elébe, amit a mai napig sajnálok, úgyhogy egyszer vissza kell mennem, hogy ne maradjon bennem Ciprussal kapcsolatban hiányérzet 🙂
Egyik este pedig visszacsúsztunk ide megnézni a naplementét is. Mint kiderült, egy nagyon felkapott esküvői fotóhelyszínen találtuk magunkat.
Az összes fent említett helyen egyébként a parkolás ingyenes (szerintem valószínűleg minden strandon így van), azonban ha valaki nem kora reggel érkezik, később elég körülményes parkolóhelyet találni. A Ciprusiak pedig előszeretettel parkolnak egymás hegyén-hátán, nagyon szűk helyet hagyva az áthaladó autóknak, így nem árt az óvatosság.
4. Famagusta szabadstrandja
Még mindig a keleti partoknál járunk, csak most átléptünk az északi, török oldalra. Mindezt (mi) egy szervezett kirándulás keretein belül. Itt elvittek minket Famagusta (vagy más néven Gazimagusa) egyik szabadstrandjára, mely a híres Ghost Town (Szellemváros) és a Palm Beach Hotel közé esik. Nem mondanám, hogy túlságosan el voltunk a látottaktól ragadtatva, bár a tengerpart homokos és a Szellemvároshoz közel eső részen gyönyörű türkizkék a víz, de a parton magasodó elhagyatott épületek valamiféle borzongó érzést váltottak ki belőlem. Valakinek azonban tetszhet ez a megszokottól eléggé eltérő látvány is.
A térségben egyébként még lehet fürdőzni a Glapside és a Silver Beach-en, illetve a Salamis ókori város környékén.
Étterem/Bár
Nekünk 2 kedvencünk lett ezen a környéken.
1. Ocean Basket
Ez az étterem, ami egyértelműen viszi a prímet Ayia Napaban, közvetlenül a fő kikötőnél található. Egyébként van Ocean Basket Páfoszban is, ott azonban nem voltunk, de ki merem jelenteni, hogy ugyan olyan jó, mint Ayia Napaban. Helyi ismerősök ajánlották és milyen jól tettük, hogy betértünk ide! Friss tenger gyümölcseit szolgálnak fel istenien elkészítve, fűszerezve! Érdemes vacsorára időben érkezni, vagy esetleg foglalni. Mi olyan 6 körül rékeztünk, akkor még csak néhány vendég volt, de mire befejeztük a vacsorát, várakozni kellett az asztalra.
A kagylóimádóknak (a magamfajtának) bűn lenne kihagyni a foghagymás, krémes szószban úszó kis tengeri herkentyűket. Garantált, hogy ki akarjátok majd nyalni, de legalább törölni az egész tányért!
Cím: 1st October St. 15, Ayia Napa 5340, Cyprus
2. Rising Sun Pub
Egy nagyon angol fílinget kölcsönző bár (tele is volt angol turistákkal, főképp nyugdíjasokkal), de a csapon lévő sörválasztékuk miatt érdemes beülni egy hűsítő folyékony kenyérre ha valaki megszomjazik Protarasban.
Érdekes látnivalók
1. Stavrovouni Kolostor
Annak érdemes ide felautózni, aki imádja a szerpentines és meredek utakat, ugyanis ez a 4. században épült kolostor a Stavrovouni hegy tetején áll. A világ egyik legöregebb kolostora és itt őrzik a Szent Kereszt egy darabját. Sajnos magát a kolostort csak férfiak látogathatják, nők csupán a főbejárig mehetnek (és itt is érdemes odafigyelni az öltözködésre, hiszen az udvar is már a kolostor területe).
Mi, 3 lány ugyan felkocsikáztunk, mert kb. félúton derült ki, hogy hoppá, mi biztosan nem léphetünk be, de már csak az út miatt és a látványért is megérte kitérőt tenni. Szóval aki szeret bolyongani és csak úgy autózni, az semmiképpen ne hagyja ki.
2. Golden Donkey’s Farm
Gyerkőcökkel érdemes meglátogatni a Golden Donkey’s szamárparkot, ahol akár ki is lehet sétálni a csacsikkal. Ez Ciprus legnagyobb ilyen jellegű tanyája és az egyik legnagyobb egész Európában. Egy nagyon idilli környezetben található és többféle programot is ajánlanak.
Mi sajnos csak magát a farmot jártuk körbe (idő hiányában), de jómagam felnőttként is nagyon élveztem a szamarak simogatását és etetését. A végén bevásároltunk a boltban a különféle szamártejből készült termékekből.
3. Choirokoitia
Ez a település már kr.e. a 7-5. évezred között is lakott volt, és a térségben a legjobb állapotban fennmaradt kőkori falu, mely 1998 óta az UNESCO Világörökség része. Jelenleg is folynak az ásatások a területén. Kivételességét az adja, hogy hatalmas jelentőségű tudományos adatot szolgáltat a civilizáció terjedésével kapcsolatban Ázsiából a mediterrán világ irányába.
4. Famagusta és Salamis
A fentieken kívül megemlíteném még Famagustát és Salamis ókori városát is, hiszen ezek is a keleti parton vannak, de ezeket egy külön írásban mutatom be, mivel megérdemlik a kiemelt figyelmet.
A másik részről, nyugat-Ciprusról egy másik bejegyzésben írok. Azon kívült felkocsikáztunk a Troodos hegységbe is és egy szerezett kirándulás keretei belül “átmerészkedtünk” az északi, török részre.