TravelissimaS

Dune du Pilat – hasznos

Megígértem a 2 csodálatos útitársamnak, hogy erről a különleges helyről készül majd az első bejegyzésem. Hát íme, néhány hasznos információ a homokszörnyről.

 

Bordeaux egyértelműen a világon mindehol a vörösborairól híres. Azonban kevesen tudják, hogy Bordeauxtól csupán 65 km-re terül el Európa legmagasabb természetes homokdűnéje, a Dune du Pilat. Ezt a homokszörnyek is nevezett dűnét nyugatról az Atlanti-óceán, keletről pedig egy hatalmas fenyves veszi körül. Hát hová is essen ki 3 barátnő a szürke hétköznapokból, akik semmi másra nem vágynak, mint világmegváltó beszélgetésekre pár isteni pohár bor fölött, a nap melegére, az óceán finom, sós habjaira és egy kis nyugalomra. Na jó, más ilyen helyek is léteznek szerte Európában, viszont esetünkben figyelembe kellett venni néhány földrajzi kihívást is, ugyanis egyikünk Budapesten, másikunk Birminghamben a harmadik pedig Prágában él. Tehát olyan helyet vadásztunk, ami mindhármuk számára elérhető kb. ugyan annyi idő alatt átszállás nélkül, ugyan azokon a napokon és nagyjából ugyan azon az áron – csak mert így a fair. Persze Irány Bordeaux és a Dune du Pilat!

Bordeauxban most jártam először, de erről majd egy másik bejegyzésben szólok.

A dűnéhez helyi közlekedéssel kijutni nagyobb kihívás volt, mint azt mi gondoltuk, így mindenképp ajánlanám az autóbérlést. Ezt a lehetőséget is nézegettük az utazás előtt (de mi ugye ennél nagyobb “kalandorok” vagyunk…) és arra lettem figyelmes, hogy a Bordeaux-i reptéren lényegesebben olcsóban hozzá lehet jutni egy kocsihoz, mint a belvárosban.

Tömegközlekedéssel a Dune Du Pilat-hoz

Bordeauxból a Gare de Bordeaux Saint-Jean állomásról (ami mellesleg megszólalásig hasonlít a budapesti Keleti Pályaudbarhoz) indulnak a vonatok az Atlanti-óceán partján fekvő Arcachon városába. Az egyirányú jegy 11,50 Euro, a menettérti 23,00 Euro. A jegyet meg lehet vásárolni online (https://en.oui.sncf/en/) vagy a pályaudvaron kihelyezett sárga színű jegyautomatákban.

Hétköznapokon a vonatok valamivel ritkábban kölekednek (csak kora reggel, majd a következő kora délutántól nagyjából este 10 óráig), hétvégén a kiszolgálás valamivel sűrűbb.

Arcachonból a dűnéhez taxival, Uberrel vagy a helyi 1-es busszal lehet eljutni. Mivel taxit vagy Ubert fogni elég nagy kihívásnak tűnt (és elég borsos lett volna az ára is – az aplikáció az Uberre 25 Eurót írt), ezért mi a busz mellett döntöttünk, amiért potom 1 Euro-t fizettünk és közvetlen a szállásunk előtt rakott le minket. Azt mindenképp szeretném megjegyezni, hogy a sofőr a világ egyik legjobbfej buszsofőre volt, nem csak kedves és segítőkész (a velünk utazó fiatal srácoknak megállt egy olyan helyen, ahol nem is volt megálló), hanem rettentően vicces is. A busz menetrendje szezontól függően változik és itt található meg mindig az aktuális: http://www.bus-baia.fr/dl/ligne-1.pdf. A menetidő 30-40 perc arról függően, hogy a dűne melyik része a célunk. A busz egy újonnan kiépített megállóból indul, a vonatállomásról kilépve balra, a körforgalom sarkában van az új parkoló sarkában a főút mellett. Senkit ne tévesszem meg, hogy a busz nem az óceán felé indul el.

Visszafelé a buszra várakozva sajnos rá kellett jönnünk, hogy ezek piszok pontosan közlekednek, és elég valószínű, hogy lekéstük a buszt, és a következővel már nem értük volna el a vonatot vissza Bordeaux-ba. A buszmegállóban várakozva 2 idősebb hölgy megszólított minket, hogy ők elvinnének, de sajnos nem férünk el a csomagokkal a kicsi kocsijában, de semmi baj, nyugodtan stoppoljunk, biztonságos és biztosan hamar felvesznek minket. Így kötöttünk ki egy idős francia veterán katona Land Roverjében aki 20 perc alatt odarepített minket a pályaudvarra. Igaz, olyan vadul vezetett, hogy a fekvőrendőrök a magasba repítették az autót, azzal együtt minket is és egy fejen lévő napszemüveg bánta (vagy inkább a tulajdonosa) az ámokfutást. De megérkeztünk épségben és ez volt a lényeg.

Egyébként ez az eset is azt tanúsította, amiről mindig jártatom a számat, hogy a franciák kedvesek és segítőkészek. És ezt nem csak délen volt alkalmam tapasztalni, hanem Párizsban is számtalanszor. Nem is értem azt, aki az ellenkezőjét állítja. Bár lehet, hogy nekem mindig szerencsém volt.

Szállás a dűnénél

Kemping, kemping, kemping…

Amennyiben kimondottan természetközelben szeretnénk megszállni, a városoktól picit távolabb, mindenképp a dűne körüli 5 kemping valamelyikét válasszuk.

Camping Tohapi https://www.tohapi.fr/aquitaine/camping-la-foret.php

Camping Dune http://www.campingdeladune.fr/ – lehetséges pár napos foglalás is

Camping Yelloh Village https://www.yellohvillage.fr/camping/panorama_du_pyla

Camping Capfun https://www.capfun.co.uk/camping-france-aquitaine-petit_nice-EN.html

Pyla Camping https://www.facebook.com/campingpyla/?rf=184470308280654

Némelyik kempingben a minimium foglalási idő 1 hét. Mi a Pyla Campinget választottuk (booking.com-on), mivel akár csak 1 éjszakára is lehet foglalni és ár-érték arányban is ez bizonyult a legjobbnak. Ún. mobilehome-ban laktunk, ami kicsi volt ugyan, de jól felszerelt és a célnak megfelelt. Annyi, hogy általában ezekben a mobilehome-okban nincs WC papír, törölköző, mosogatószer (ha csak az előző vendég ott nem hagyja), így mindent be kell szerezni, ami viszont nem nagy kihívás, mert a kemping területén van egy kis vegyes bolt. Ezen kívül étterem, bár és medence is a nagyobb kényelmet szolgálják. A kemping közvetlen a dűne tövében terül el, a fenyves közepén, ahonnan néhány perc alatt a dűne tetején lehetünk. Persze ha bírja a tüdőnk és a vádliaink…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.