TravelissimaS

Hallstatt és környéke – 6 kihagyhatatlan látnivaló

A kis festői falucska, Hallstatt, nagyon sokak számára ismerős lehet, legalább egy fényképről. A szomszédos Ausztriában lévő település, mely méltán viseli az Alpok gyöngyszeme címet, autóval néhány óra alatt elérhető, így akár csak egypár napra is megéri kiruccanni az év bármely szakaszában.

 

És hogy mit csináljunk a környéken? Íme egy 6-os lista, az én személyes toplistám: 

 

1) Kószáljunk egyet a faluban

 

Hallstattnak egyetlen főutcája, a Seestraße, lényegében a hallstatti tó mentén fut végig és ezen keresztül érhető el a település összes látványossága. Sétáljunk rajta végig északi irányba egészen addig a híres pontig, ahonnan a falu gyönyörűséges “képeslapfotói” készülnek. Séta közben nézelődjünk, csodás dolgokat rejteget a kis település – ezekről részletesebben már beszámoltam

 

 

Közben tegyünk kitérőt egy-egy feljebb eső utcába vagy a vízparthoz, hogy több szögből is gyönyörködhessünk az elénk terülő mélykék tó és a méltósággal magasodó hegyek látványában, melyek a tó vizén tükröződnek vissza. 

 

 

2) Álmélkodjunk a kilátáson a Skywalk-ról

 

Megéri egy nagyobb kitérőt tenni és fogaskerekűvel vagy gyalogosan felmenni a  kilátóhoz, a Skywalk-hoz, ahol lélegzetelállító látvány fogad bennünket: a falucska és az azt körülölelő természet fantasztikus szimbiózisa. Nem véletlenül jegyzik az Unesco Világörökség részeként. 

 

 

Tériszonyosoknak külön kihívás kiállni a háromszög alakú platform csúcsára, így leküzdve a félelmüket 360 méter magasan.

 

 

 

3) Csúszdázzunk a sóbányában

 

Ha már felmegyünk a kilátóba, érdemes meglátogatni egy vezetett túra keretein belül (másképp nem is lehetséges) a hallstatti sóbányát, amely elvileg a világ legősibb sótermelője, és még a mai napig üzemel. Annak ellenére, hogy én például nem vártam túl sokat egy ilyen vizittől, rettentően kellemesen csalódtam. Külön élmény volt a bánya dolgozóihoz hasonlóan a beépített csúszdákon és a kisvasúton közlekedni. Több túra is indul naponta reggel 9 és délután 14:30 vagy 16:00 óra között, idénytől függően. Bővebb információ az árakról, nyitvatartásról és minden egyébről ITT olvasható. 

 

 

 

4) Hajókázzunk a hallstatti tavon

 

Mi ugyan kihagytuk, de legközelebb biztosan bepótoljuk a hajókirándulást a hallstatti tavon.

Egész évben közlekedik a Stefanie nevezetű hajó a település és a tó szemközti oldalán lévő vasútállomás között.

 

 

A nyári időszakban a szemközti Obertraunba is átkelhetünk hajóval, illetve bejárhatjuk a vizen Hallstattból az északi részeket is. Arra is lehetőség adatik, hogy a kikötőkben kiszálljunk és elidőzzünk egy picit, majd egy másik vizibusszal folytassuk az utunkat.

 

5) Menjünk fel a 5-fingers kilátóhoz

 

A Hallstatthoz legközelebb eső nagyobb hegycsúcsokhoz Obertraunból jutunk fel, méghozzá felvonóval. A felvonó a téli időszakban a síelőket is szállítja. A Dachstein-Krippenstein lift egyébként egész évben üzemel, így nyáron is pár perc alatt a hegytetőn találhatjuk magunkat, ahonnan több nevezetesség is elérhető, többek között a híres 5-fingers kilátó. Télen irtó mulatságos hótalpakkal baktatni a sok helyen amúgy térdig érő hóban.

 

 

6) Látogassunk el a környék valamelyik barlangjába

 

A nyári időszakban 3 barlang várja a sötétség és bezártság iránt rajongókat, ezek közül 1 Obertraun határánál található, a másik kettő, a jég- és a mamut barlang a Dachstein-Krippenstein felvonók I. és II. szakasza között. Személyes tapasztalatokkal sajnos nem tudok szolgálni, mivel a látogatásunk idején még zárva voltak, azonban elég részletes tájékoztató van a weben, érdemes átböngészni.  

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.