India – vonattal az Arany Háromszögben

Indiában a közlekedésnek szinte minden formája létezik, ha nem az összes – ezt túlzás nélkül merem állítani. A tevegeléstől és lovaglástól, a biciklin és riksán való tekerésen át a buszig, vonatig, repülőig. Minden. És ki ne felejtsem a minibuszok odalára való felkapaszkodást és a teherautók tetején való utazást.

 

Most szeretnék azonban csak és kizárólag a híres és nem minden esetben méltán hírhedt indiai vasúti közlekedésre összpontosítani, hátha valakinek segítségére lesz néhány tippem. Főképp azoknak, akik valamennyire előre megtervezik az utazásukat és nem ‘ad hoc’ utolsó pillanatban döntenek a következő uticéljukról. Sajnos (vagy inkább szerencsére) nekem nincs elsőkezű tapasztalatom a pályaudvarokon vásárolt jegyekért folyó hejszíni harcról. 

 

 

Jegyvásárlás utazás előtt

 

A turisták által is kedvelt útvonalakra érdemes előre jegyet váltani, főképp ha az általunk megszokotthoz közeli utazási módot választaná az ember és nem akar feltétlenül a jól ismert indiai stílusban – összepréselve – utazni. 

 

 

 

Elvileg már bevezették az elektronikus jegyvásárlás lehetőségét az indiai vasút hivatalos oldalán (https://www.irctc.co.in/nget/train-search), gyakorlatilag viszont ha nincs indiai telefonszámunk, ne is vesztegessük vele az időnket, mert valamiért nem lehet foglalni. A regisztrációig ugyan még külföldi telefonszámmal is el lehet jutni. Sőt még a regisztrációs díjat is be lehet fizetni (kb. 700 HUF) melyet természetesen terhelnek is a számlánkon, azonban utána hiába próbálkozik az ember fia, mindig belebotlik egy hibaüzenetbe.

Miután bebuktam az illetéket, elkezdtem szétnézni a neten és hosszú keresgélés után rábukkantam egy nagyon jó referenciákkal rendelkező indiai fazonra, aki – persze egy bizonyos jutalékért cserébe – elintézi helyettünk az online jegyvételt. Ő konkrétan ezzel (is) foglalkozik. Mivel nem volt túl sok időm és a frusztrációm is az egekbe szökött az IRCTC működőképtelen rendszere miatt (de legalább kaptam egy fikarcnyi ízelítőt abból, hogy mi vár rám majd kint), gondoltam egy életem, egy halálom, teszek egy probát és írok Raj-nak (így hívják a fiatalembert), fizetek és lesz ami lesz.

És tadám, a lesz ami lesznek az lett a vége, hogy minden flottul ment, az ajánlatkéréstől a szolgáltatások igénybevételéig. Ezért merem melegen ajánlani Raj-ot:

• Megbízható
• Relatíve gyors (kuc-kuc – az indiai körülményekhez és a nem működő online foglaláshoz képest)
• Átlátja a rendszert
• Tudja, hogy az egyes útvonalakon általában melyik vonat nem késik
• Gyors és megbízható fizetési mód (PayPal vagy TransferWise – én az utóbbit választottam)

Ha tehát valaki kedvet kapott, íme az elérhetősége:

• Ray Yadav
• trainticketplease@gmail.com

Bátran keressétek őt akkor is, ha esetleg sofőrre lenne szükségetek, hisz nemcsak vonatjegyekkel foglalkozik, hanem angolul kommunikáló gépkocsi- és buszvezetőt is tud szerezni, illetve idegenvezetőkkel is kapcsolatban van több városban.

 

Biztonság

 

Mint sok más országban, itt is biztonsági ellenőrzésen kell átesni, hogy eljussunk a vágányokig. Ezért sem érdemes utolsó pillanatban beesni a pályaudvarra, ha el akarjuk érni a járatunkat. Mert ráadásul még az is előfordulhat, hogy a vonatunk időben indul. Bizony, velem ez mind a kétszer megtörtént: pontosan beállt és el is indult.

 

Tájékoztatás az állomásokon

 

Ami nagyon kellemesen meglepett az a tájékoztatás volt, ami érthetően, jól láthatóan és színesen világított amolyan jó “öreg” indiai módra mindenhol a pályaudvaron. De tényleg, az eligazítást a MÁV megirigyelhetné tőlük.

 

• Kijelzők

Mikor Jaipurban besétáltam a pályaudvar területére, a főépület előtt már messziről szemet szúrt a hatalmas kijelző, melyen színes betűk villogtak, jelezve az egyes vonatok érkezését és indulását.

 

 

Ugyan ilyen monitorok fogadtak az állomás épületén belül és a vágányok között. Majd Agrában és Delhiben is ugyanezt tapasztaltam. 

 

 

A következő információkkal szolgálnak a monitorok:

1. Vonat száma: minden egyes vonathoz Indiában hozzá van rendelve egy 5-jegyű szám
2. Vonat neve: vonatoknak nemcsak számuk van, hanem el is vannak nevezve
3. Idő (indulási vagy érkezési)
4. “A” vagy “D” betű (ezekre kell figyleni):
   • D = Departure: vagyis INDULÁS és ez azoknál a járatoknál van kiírva, melyeknek az adott állomás a kiindulópontjuk. Az idő az indulási időt jelzi ezeknél.
   • A = Arrival: tehát ÉRKEZÉS – és ez ne zavarjon meg senkit. Amennyiben a vonatnak nem az adott pályaudvar a kiindulóállomása, a kijelző azt írja ki, hogy az a bizonyos vonat mikor áll be a vágányra, mikor érkezik meg. Például én a 12049-es Gatiman Express-el utaztam Delhibe, aminek az indulási ideje 17:50 volt (a foglaláson rajta volt), ez mégsem volt sehol feltüntetve. Az viszont igen (amint az fenti képen látható), hogy az érkezési ideje a Gatiman-nak 17:45. Ebből én már tudtam, hogy ez a vonat megy tovább 17:50-kor Delhi felé.
5. Vágányszám

A fentiek alapján nagyon egyszerűen tudunk tájékozódni az egyébként káoszosnak ható környezetben.

 

• Vagonjelzések

Álltam és vártam Jaipurban a sínek mellett, hogy hangos zakatolás és kürtölés közepette befusson az 1-es vágányra az Agrába tartó AF Intercity vonat. Amikor a távolban megláttam kirajzolódni a mozdony körvonalait, a látványának még soha nem örültem ennyire mert most azt jelentette, időben érkezett. Majd elhaladt előttem és csak ment, dübörgött, egyik kocsi a másik után. Azt hittem, soha nem lesz vége. Még életemben nem láttam ennyi vagont egybekötve, egy irányba, egy cél felé haladni.

 

 

Kiskoromban amikor autóval utaztunk valahová, mindig öröm töltött el, amikor megláttam, hogy a vasúti sorompó le van eresztve. Apukámmal hangosan számoltuk az előttünk elhaladó vagonokat. Az volt a kedvencem, amikor egy tehervonatot láttam közeledni a távolból, mert tudtam, hogy annál jó sokáig fog tartani a szerelvények számlálása.

Az AF Intercity személyvonatnál ezek a gyerekkori érzések törtek fel bennem. Brutálisan hosszú volt. Ezért is tartom elképesztően hasznosnak azt, hogy a platformokon a síneknél kisebb kijelzők vannak felfüggesztve, amelyekről le tudjuk olvasni a kocsinak a számát, azét ami annál a bizonyos kijelzőnél fog megállni. Így ha konkrét helyre szól a foglalásunk, nem kell észveszejtve rohannuk és keresnünk a vagonunkat emberek százával karöltve.

 

 

Kocsik

 

Az indiai pályaudvarokon megforduló utazóközönség rettentően sokszínű. Az Arany Háromszög városainak (Delhi, Agra, Jaipur) vonatállomásain küldölfi turisták tengenek a tehetősebb és a kevésbé szerencsés helyiek között. A kocsik a kényelem és a pénztárca vastagsága függvényében állnak az utazni vágyók vagy éppen utazásra kényszerülők rendelkezésére.

Itt nem szeretném részletezni a fajtájukat, erre lesz egy másik poszt. Elöljáróban annyit, hogy én a AC Chair class (CC), azaz légkondicionált nyitott kocsiban utaztam és teljesen elégedett voltam a szolgáltatással. Az ülés egész széles volt, hátradönthető, konkrétan több helyem volt, mint egy repülőn. A klíma működött és elektronikai eszközök töltése is lehetséges volt az ablak mellett minden sorban. Néhány órás útra teljesen kielégítő körülmények közt volt így alkalmam utazni. Lehet, hogy legközelebb kipróbálok egy másfajta kocsiosztályt, ki tudja…

 

 

Számomra egy nagyon pozitív és emlékezetes esemény volt az indiai vonatozás. Talán mindenki lelki szeme előtt megvan az a kép, amin emberek százai kapaszkodnak, lógnak a vonat oldalán vagy épp a tetején, de még a mozdony elején is ülnek úgy, hogy a szerelvényekből szinte semmi nem látszik. Na ilyet nem láttam sehol, amerre jártam. Viszont így is izgalmas, érkedes és sokszor szívszorító volt figyelni a nyüzsgő életet az állomásokon.

 

 

Rengeteg különféle történet zajlik párhuzamosan az ember szeme előtt. A mozgó járműre való felkapaszkodás egyfajta  pályaudvari sport lehet. Ennek az amatőrebb változata a mozgó vonat ajtajából való kilógás.

Még meg sem áll a szerelvény, de az utasok már tolakodnak az ajtónál, hogy jobb esetben ülőhelyük legyen, a legtöbb esetben viszont egy tutibiztos, “kényelmesebb” állóhelyért folyik az élet-halál harc. Szalad az ételárus, hogy a vonaton ülőknek az ablakon át még a lehető legutolsó pillanatban is – amikor a vonat már mozgásban van – el tudjon adni valamit. A földön csoportokba verődve várakoznak a színes tradicionális öltözékkel burkolt helyiek, sokan el is szenderülnek közülük. Mellettem tökéletes angolsággal, ámbár nagyon kemény indiai akcentussal folytat beszélgetést egy család – a hölgynek LV táska lóg a vállán, a fia Gucciban utazik. Koszos ruhában, piszkos kézzel és arccal, mezítláb kibújik mögülük egy fiatal lány, termetéből és arca lágy, sima vonásaiból ítélve alig lehet 17-18 éves. Egy csecsemő a karján, egy 3 év körüli totyogó gyerek pedig a kezét fogja.

 

 

Majd jön a hirdetés a hangszóróból, hogy a Delhibe tartó Gatiman Express a hármas vágány helyett a negyesről indul. Felállok és átsétálok a szemközti sínpárhoz, majd felszállok a legkondicionált vagonba, elfoglalom a komfortos ülőhelyemet, felteszem töltőre a telefonomat és a következő uticélom felé veszem az irányt.

 

Indiával kapcsolatos meglátásimról, gondolataimról már írtam korábban, mint arról is, hogy milyen egyedül nőként Indiában utazni.