TravelissimaS

Katar – 4 kihagyhatatlan része Dohának

Sokakkal megesik, hogy egy hosszabb átszállási idő miatt Dohában kényszerülnek tölteni néhány órát vagy akár egy éjszakát. Persze olyan is előfordul, hogy valaki (például jómagam) szándékosan úgy foglalja be a repjegyét, hogy beleférjen egy kis katari kiruccanás is az utazásába.

 

Délelőtt 11 körül landolt a gépem és másnap reggel 8 óra után indultam tovább. Így lényegében egy bő délutánom, estém és éjszakám volt a katari főváros gyors felfedezésére.

A 777-es busszal közlekedtem, mivel megvásároltam rá a 24 órás jegyet. Ez a busz a reptérről a Souq Waqif-ot (öreg városrészt) érintve, a Corniche mentén, a West Bay-en keresztül egészen a Pearl-ig közlekedik. Lényegében ezzel a busszal be lehet járni a város fő látványosságait.

 

 

Íme Doha 4 része, amelyet kár lenne kihagyni egy látogatás során. 

 

1) The Pearl – A Gyöngy

Ez Doha mesterséges szigete, olyan, mint Dubaiban a “Palm” (igen, ebben az országban sem tudják, hogy mit kezdjenek az olajüzletből származó dollármilliárdokkal). A sziget kiépítésével a város közel 32 km extra tengerparthoz jutott, melynek kikötőiben luxusjachtok várják, hogy kihajózzanak. Igényes lakótornyok és hotelek magasodnak az ég felé, melyek között ott lapulnak azon éttermek, kávézók és luxusboltok, ahol a lakosok és látogatók annyit költhetnek, amennyit nem szégyenlenek. A Pearl-ből keletre haladva egy kis rájafarokra emlékeztető képződmény nyúlik a tengerbe, ami nem más, mint egy autóút amely apró, mesterséges szigeteket köt össze a várossal. Itt akár egy egész szigetet is meg lehet vásárolni ha van mit (eleget) a tejbe aprítani.

Érdemes egyet sétálni a Marsa Arabia körüli kikötőben, melyet számtalan lakóépület ölel körbe, a vízparti sétány mentén pedig kávézók és éttermek várják a kikapcsolódni vágyókat. A Java U kávézó teraszáról szép kilátás nyílik a hajópihenőre, egy kávé vagy tea mellett jól eshet egy kis vizipipázás is akár.

 

 

Innen északra fekszik a Qanat Quartier negyed, melyet Velence mintájára építettek. Színes, erkélyes épületei, szűk utcácskái, kanálisai teljes mértékben Velencét idézik. Tulajdonképpen annyira leutánozták az eredeti Venezia-t, hogy még a Rialto híd kicsinyített mását is megépítették itt. A víz mellett sétálva, vagy egy hangulatos kávézóban olasz kézműves fagyit nyalogatva gondolatban könnyen elrepülhetünk Észak-Olaszország lagunákkal átszegett romantikus városába.

 

 

A Marsa Arabia-tól keletre található a Medina Centrale, mely mediterrán stílusú építészetével kápráztatja el a látogatókat. Számos étterem, köztük több nemzetközi lánc is várja a vendégeket. A köztereken dadusok vigyáznak a szaladgáló gyerkőcökre, miközben talpig feketébe burkolt anyukák vidáman csacsognak körülöttük. 

 

 

2) West Bay – a felhőkarcolók negyede

A The Pearl-től délre található az a negyed, mely a felhőkarcolók szerelmesei számára lehet érdekes. Néhány luxushotelnek is ez a kis tengerbe nyúló néhány négyzetkilométernyi terület ad otthont. A legjobb kilátás az égbe magasodó óriásokra a Corniche-ról nyílik.

 

 

3) Souq Waqif – az öreg városrész

Nekem ez volt a legnagyobb kedvencem a városban. A több mint 100 éves városrész még úgy is megőrizte hagyomános katari építészeti jellegét, hogy 2006-ban az egészet renoválták és újjáépítették.

A Souq “kapujában” egy tevecsorda köszöntött, már ez tetszetős volt a számomra.

 

 

Hihetetlen volt sétálni a szűk utcákban, sikátorokban, melyeket világos színű falak vesznek körül. Ezek az esti megvilágításban igazán különleges hangulatot árasztottak.

A Souq Waqif-ban naplementekor kezdődik el az élet, délután 5 óra után érdemes erre tévedni. Napközben a nagy hőségben itt sem és szinte sehol máshol nem tartózkodnak kint emberek az utcán.

 

 

Szombat este olyan volt, mintha az egész város kivonult volna ide. Imádtam figyelni, ahogy a kávéházak és éttermek utcafronti asztalai hívogatják vacsorára a nézelődőket. Fiatalok teáznak vagy kávéztnak nagy beszélgetésekbe merülve. Helyiek és turisták vásárolnak a hagyományos öltözékekkel, isteni illatú fűszerekkel és szárított gyümölcsökkel, kézműves- és ajándéktárgyakkal teli boltokban.

 

 

Néhány hölgy hennatetovást rajzoltat magára és büszkén mutogatja nekem amint megörökítem a pillanatát a jövő generációinak.

 

 

Egy kis téren házi készítésű ételeket árulnak az asszonyok. Sokan közülök gázpalack tüze fölött katari palacsintát sütnek 5 QAR-ért. Mivel a tésztája elég semleges ízű, ezért sós vagy édes töltelékkel is lehet kérni. Nagyon hasonlít a egyébként a francia crepes-re, én annyi különbséget éreztem, hogy a franciák tésztája lágyabb valamivel, ez pedig elég ropogós volt.

 

A téren az aranyékszereket árusító üzletekben talpig fekete burkában válogatják a smukkokat a helyi hölgyek. Sötét leplük eltakarja méregdrága ruháikat, ugyanakkor alul néha kivillanó Louboutin, Manolo, Jimmy Choo vagy más designer tűsarkú csodacipellő elárulja társadalmi hovatartozásukat. Férjeikkel és gyerekeikkel együtt járnak ki ilyenkor a Souq-ba, amolyan családi program ez. És amíg ők shoppingolnak, gyerekeikre a full-time bébiszitterük ügyel…

A Souq-nak külön madárpiaca van, ahol különféle papagájokat lehet szemügyre venni és akár haza is vinni. A madárpiac részét képzik azok a boltok, ahol letakart szemű, láncra vert foglyokat árulnak. Ugyan itt néhány nyuszi, cica és kutyus is keresi gazdiját; kicsi ketrecekből kérő szemekkel, sírva jelzik a járókelőknek, hogy valaki szabadítsa ki őket. A szívem szakadt meg rajtuk, legszívesebben az összeset hazahoztam volna.

 

A Souq-ban található az Al-Koot erőd is, mely felújítás miatt a látogatásomkor zárva volt. Normális esetben a nyitvatartási idő reggel 8-tól éjfélif van.

 

 

Hát ilyen a Souq Waqif az esti órákban: nyüzsgő, élettelteli, nyughatatlan, illatos, pezsdítő és ugyanakkor egy-egy pillanatban kiábrándító és érthetetlen.

 

4) Corniche – a tengerparti sétány

A Corniche a város azon szakasza, mely a Dohai-öbölben összeköti a repteret a  kikötőn keresztül a West Bay-el. Ez a kb. 7 km-es sétány a helyiek egyik kedvenc kikapcsolódási helye. Rengetegen ide járnak ki futni, kocogni, sétálni, gőrkorizni, randizni, a járda melletti zöld területekre piknikezni, figyelni a hajókat vagy csak úgy ücsörögni és meredni a távolba. Innen nyílik a legszebb kilátás a felhőkarcolókra.

 

 

 

Reggel itt lehet friss halat vásárolni a halászoktól, késő délutántól pedig innen indulnak a tipikus arab sétahajók (dhow), melyek 30-45 percig (25 QAR = 2000 HUF = 6 EUR) hajóztatják az utasokat az öbölben. 55-60 dollárért privát útra is ki lehet őket bérelni egy óra hosszáig.

 

 

A Corniche-on a kikötőnél látható a Pearl emlékmű.

 

 

 

Összességében Doha egy nagyon különös város, melyben van egy jó marék ellentmondás. Annak ellenére, hogy jelenleg a közel-keleti régió számos országával Katar diplomáciai konfliktusban áll, Doha mégis a világ legbiztonságosabb városai közé tartozik. Ezt saját tapasztalalból bátran alá is merem támasztani. Nem hiába végzett 2018-ban a világ legbiztonságosabb városok listájának élén. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.