Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy a közlekedés szinte összes formáját sikerült kipróbálnom Vietnámban.

Déltől északig bejártuk az egész országot; közlekedtünk repülővel, taxival, busszal, vonattal, kerékpárral,  sőt még egy hajóutat is beiktattunk (bár az nem a közösségi közlekedés része volt). Na meg persze a kihagyhatatlan robogó, amin egy igazi élmény (bár valakinek ijesztő is lehet) a száguldás.

 

A levegőben

 

Air Asia

Az Air Asia menetrend szerinti járatával landoltunk Ho Chi Minh repterén. Az Air Asia lényegében a Távol-Kelet Wizzair-je, központja Kuala Lumpurban, ezért a maláj fővárosból értelemszerűen rengeteg járatot indítanak a régió különféle országaiba, még Ausztráliába és Új-Zélandra is.

Mivel egy fapados légitársaságról van szó, nagyon kedvező tarifákkal dolgoznak és egészen engedékenyek is ami pl. a poggyászt illeti: a fedélzetre fel lehet vinni egy kézipoggyászt (max méret 56cm x 36cm x 23cm) és plussz egy kisebb táskát. A feladott poggyászért fizetni kell – az árak eltérőek desztinációktól függően. Az aktuális díjszabások itt olvashatóak: https://www.airasia.com/my/en/our-fares/fees-and-charges.page

Étkezés lehetséges a fedélzeten, természetesen fizetni kell mindenért. A menükártyán feltüntett ételek rendkívül gusztusosak és a régió jellegzetességei közül lehet csipegetni. Én rá is kívántam egy maláj Nasi Lemak-ra (ami valójában a malájok nemzeti étele) és őszintén szólva egyáltalán nem csalódtam benne. Messze finomabb volt, mint azok az ételek, amiket a nagy légitársaságok szervíroznak “ingyen”. Persze attól azonban azért egy picit messze volt, mint amint Kuala Lumput belvárosában egy utcai árusnál lehet kapni, de így is nagyon finom volt és laktató. Egy ilyen meleg kaja kb 3-4 EUR, ami ugye még mindig olcsóbb, mint a jó kis Wizzairen kapható szendvics…

 

Vietjet

Vietnámban még egy fapados légitársaság üzemel, ez pedig a Vietjet. Belföldön kétszer repültünk velük, egyszer Ho Chi Mihn és Da Nang között, majd Hué és Hanoi között. Mindkét alkalommal a járatok pontosak voltak és a szervíz elsőosztályú (én nagyon megszerettem a vietnám embereket, annyira kedvesek, barátságosak és segítőkészek!). A különböző városok között napi 5-6 járatot is indítanak és a repjegyek már kb. 30 USD-től elérhetőek (a weboldalon foglalásnál csak a repjegy árát tüntetik fel, az illeték és az adó csak később adódnak hozzá – erre érdemes figyelni!). Mivel szintén fapados járatról van szó, így itt is meg kell vásárolni a feladott poggyászt. Illetve sokminden másért is lehet extrát fizetni. Az aktuális díjak itt olvashatóak: https://www.vietjetair.com/Sites/Web/en-US/NewsDetail/fee-and-charges/852/fee-and-charges

A kabinba egy kézipoggyászt (max méret 56cm x 36cm x 23cm) és plussz egy kisebb táskát lehet magunkkal vinni, ami összesen 7 kg lehet, de nekünk sehol senki nem mérte le a súlyt.

 

Távolsági buszok

Nyugodt szívvel tudom ajánlani a busszal való közlekedést Vietnámban. Teljes mértékben biztonságos (mégha nem is annyira, mint a vonat). A kényelemről pedig nem is beszélve!

A saigoni Ben Xe Mien Tayról utaztunk (Ben Xe = buszállomás) Can Tho városába. Az állomáson az egyes fuvarozóknak saját jegypénztáruk van. Mi a FUTABUS társasággal mentünk, amely napi több, mint 60 járatot indít Can Tho felé, de szépen lefedi amúgy az egész országot.

A kb 160 km-re lévő város 4 óra zötyögés ugyan (egy fél órás szünettel) de csupán 115.000 VND (5 EUR) a jegy ára. És amit ezért az összegért kaptunk, az számomra szinte meseszerű volt, de leglább hihetetlen. Édesapám (akivel utaztam), olyan örömteli kuncogásban tört ki a busz láttán, mint egy kisgyerek, aki ajándékot kap.

Először is utcai lábbeliben a buszba belépni tilos (ahogy mindehova máshova is Vietnámban)! Persze ez nem azt jelenti, hogy mezítláb kell mászkálni a buszban, a busz lépcsőinél papucsok vannak előkészítve, amikbe bele lehet lépni (természetesen vietnámi papucsokról van szó).

Már ez is elég elképesztő volt, de csak akkor esett le igazán az állunk, amikor megláttuk, majd megtapasztaltuk, hogy milyen kényelemben fogjuk eltölteni a következő néhány órát. Ugyanis minden utasnak saját hátradönthető ülése van a buszon (nincs olyan, hogy túlfoglalás), de még milyen! Fekvőpozícióba lehet állítani és kényelmesen lehet benne aludni. Ezen kívül jár mindenkinek palackozott ivóvíz, van olvasólámpa és USB bemenet a telefonok töltésére (nehogy valaki véletlenül lemerüljön útközben). Jaj, és a Wi-Fi! 

https://futabus.vn/en-US

 

Taxizás

Taxiba csak Ho Chi Minhben ültünk a reptér és a város között. Azt is csak azért, mert körülményes lett volna a reptérről a Mien Tay buszállomásra jutni másképp, illetve később hajnalban a hotelből a reptérre.

 

Ho Chi Minh Reptér – belváros

A terminálból kijövet balra sorakoznak a taxik, amelyek közül a legmegbízhatóbb a Mai Linh (vannak sima autóik és minivanek is, fehér és zöld színben pompáznak) vagy a Vinasun (fehér). A fizetés helyi pénznemben éri meg leginkább, mert USD-vel átvághatják az embert. A belvárosba (District 1) nagyjából 150-170.000 VND (8 EUR) a normál díj és 40 perc az út. A Taxi pultnál is lehet előre fizetni, de így sem járunk jobban. Mindenképp figyelni kell arra, hogy kapcsolják be a taxiórát és nézni kell a számok pörgését rajta. A reptérről való kihajtás 10000 dong, ezt már az elején felszámolják a végösszegbe.

 

Síneken

Saigont és Hanoit, tehát dél- és észak Vietnámot, egy több mint 1700 km hosszú sínszerkezet köti össze. Ez a történelmi vasútvonal nagyon fontos szerepet tölt be a vietnámiak mindennapi életében. Rizsföldeken, sűrű dzsungeleken, a tengerparton, apró falvakon és nagyvárosokon keresztül zakatolnak nap mint nap a vasparipák ezen a vonalon. A vonatok gyűjtőneve a Reunification Express, tehát nem egyetlen járgányról van szó (csak ha valaki a keresőben elbizonytalanodna, amikor jegyet vásárol).

A vonatokon különféle kategóriájú ülőhelyek közül lehet választani (soft- vagy hard seat), illetve természetesen hálókocsik (6- vagy 4 személyes) is az utazók rendelkezésére állnak a hosszabb távokra. A előbbiek illetve a távok függyvényében változnak az árak.

Mi Da Nang és Hué városok közt utaztunk ezen trének egyikével, ami csak kis töredéke (107 km) volt az egész távnak. Nem vásároltunk előre jegyet, a Da Nang-i vasútállomáson váltottuk ki őket közvetlen indulás előtt, és őszintén szólva nagy szerencsénk volt, hogy volt még szabad hely, mert teljesen tömve volt a vonat. Abban is mázlink volt, hogy pont úgy szóltak a jegyeink, hogy a tenger felöli oldalon ültünk. Ennek azért örültem különösen, mert innen valami eszement csodás kilátás nyílt a tengerre, majd a lassan távolodó Da Nang városára, kis öblökre és a zöld ezer árnyalatában pompázó buja növényzetű dombokra egyaránt. Egyszerűen valami fantasztikus volt.

A vonaton egyébként van felszolgálás, hideg és meleg ételeket kínálnak, na meg persze üdítőket, kávét, teát. Mi megkóstoltuk az egyik meleg étket, a képen látható tálért kb. 1,5 Eur-t fizettünk.

Akinek nem lenne elég a vonaton felszolgált étel és ital, az a megállókban vásárolhat chipset, édességet vagy valamilyen helyi harapnivalót a vonatra szinte felkapaszkodó árusoktól.

 

Én személy szerint picit sajnálom, hogy nem utaztunk többet vonattal, legközelebb biztosan beiktatok még pár szakaszt.

 

A robogó

A robogó Vietnámban a legfőbb közlekedési eszköz. Rengeteg van belőle, ott mindenki motoros. Felnőtt, tinédzser, gyerek, kutya, macska – egyszóval mindenki utazik és mindent szállítanak rajta. Sokszor 5-6 ember is elfér ezen a kis kétkerekűn: apa irányít, előtte áll egy kisebb gyerek, aki jó esetben nem zavarja apát a kilátásban; apa mögött 2 másik gyerek, szorosan egymásra tapadva, majd hátul háttal az anya, aki esetleg még egy gyereket tart az ölében. Van aki utánfutót köt a scooterhez, más csak úgy simán szállít rajta hatalas tárgyakat, mondjuk akár egy asztalt is. És mennek. Közlekednek egyedül, családostól, magánfutárként, lényegében bárhogyan.

Vietnámban valóban el lehet mondani, hogy a közlekedés közösségi, a közösséget építi. És egészen különleges élmény. Külső szemlélőnek nagyon ijesztő tud lenni az, amikor az ember áll egy kereszteződésben, ahol még további 50 vagy akár 100 motoros is várja a zöldet néhány autó és busz társaságában. Majd a jelzésre mindenki elindul. Ráadásul a szemköztieknek is zöldet mutat a lámpa és ők is indulnak. És persze nem csak egyenesen haladnak, hanem jobbra és balra is térnek. És ez az egész szituáció egy felfoghatatlan káosznak tűnik, minden pillanatban úgy néz ki, hogy néhányan összecsattannak. De mégsem. Mert az emberek hihetetlenül figyelnek egymásra, engedékenyek egymással. És lám, működik az egész rendszer! Ezt még soha semilyen más országban nem tapasztaltam ennyire intenzíven.

Na jó, én nem voltam olyan bátor, hogy robogót vezessek, de az édesapám, aki az útitársam volt, tapasztalt sofőr és ráadásul bátor is. Így rengeteg helyen robogóztunk és azzal jártunk be sokszor olyan helyeket, ahol a madár sem járt. És főleg az ilyen kiruccanásokon szerzett élmények jelentették a legtöbbet számunkra és örökre bevésődtek az emlékezetünkbe. Ezért is érdemes Vietnámban motrot bérelni.

Helytől függően 4-5 EUR a napi bérleti díj. Alkudni itt is lehet, főképp ha több napra bérelünk 🙂

 

Helyi buszok

A helyi buszokat nem lehet egyértelműen kategorizálni. Volt ilyen-olyan élményünk velük. Kétszer használtuk Hanoiban és kétszer Da Nang városában a városi közlekedést.

 

Hanoi reptér buszok

Hanoiban a 7-es és a 17-es buszok közlekednek a belváros és a reptér között. Ezek a buszok modernek, kényelmesek, légkondicionáltak. Olyanok, mint a mi reptéri buszaink Budapesten. A reptéren a terminál kijáratától jobbra állnak be és onnan indulnak.

A 7-es busz a reptér és a Ben Xe Kim Ma (Ben Xe = buszállomás) között közlekedik, a 17-es busz pedig a reptér és a Ben Xe Long Bien közt.

Minden 15-20 percben reggel 5-től este 10-ig szállítjuk az utasokat. Az út a belvárosba nagyjából másfél órát tart és 8000 VND (0,5 Eur) az ára.

 

 

Da Nang városi busz

A Da Nangból Hoi Anba tartó busz egészen más tészta. Egy rozoga, nyikorgó busz, ütött-kopott kívülről, és belülről sem túlságosan megkímélt. De teszi a dolgát.

A Bex Xe Da Nang-ról indul Ben Xe Hoi An-ba és útközben több helyen is fel lehet rá szállni. Vagyis inkább ugrani. Igen, ugrani. Mert a busz csak lelassít a megállóban, nem áll meg teljesen, a jegykezelő pedig (aki egyben pénztáros is) segít felkapaszkodni miközben a busz mozgásban van. Nem mondom, elég meglepő volt ez az akrobatikus jelenet, mert nem voltunk rá felkészülve, és nem is volt olyan egyszerű mutatvány a nagy hátizsákjainkkal, de a hátralévő időben (nagyjából 2 óra) amíg bezötykölődtünk Hoi Anba, volt miről társalognunk, az biztos. Meg persze ámultunk azon, hogy a helyiek micsoda profizmussal és bizonyos eleganciával űzik ezt a “sportot”.

A jegy ára 25000 VND (1 EUR) és egy ellenőrnél lehet a buszon fizetni, aki járkál fel-alá az utasok közt és szedi be a pénzt.

Hoi An buszmegállóból aztán taxival vagy robogóval lehet közlekedni. Mi a tengerparti szállásunkra a robogós taxit választottuk. Talán a sima taxi ugyan annyiba került volna (kb. 5 Eur-t fizettünk a 2 sofőrért), de ez sokkal nagyobb mókának tűnt.